"Ha az élet mézet adna..."

3045. augusztus 18. Aaron Denis vagyok, huszonkét éves, szerény, de roppant mutatós fiatalember. Ez a reggel pont úgy kezdődött, mint ahogy mostanában szokott. Felülök az ágyamban, a barátnőm megint sehol. Úgy egy hete reggelente mindig eltűnik. Azzal magyarázza, hogy korán bent kell lennie a Honey and Stormban. Így nevezik azt a kis parton lévő kávézót, ahol dolgozik. A tulajdonosnak van egy mottója: „Ha az élet mézet adna, számíts hamarosan a viharra.” Innen az üzlet neve. A pasas elég pesszimista, de ebben az időben ez teljesen normális. A környezetszennyezés tönkre tett mindent ami csak egy kicsit is szép volt a természetben, és több új mutáns faj jött létre a megmaradt állatok közti „félrelépések” miatt. Nincsenek már erdők, mármint, tévedés, vannak erdők, de ha egy ilyen erdőbe beteszed a lábad nem biztos, hogy élve kijössz onnan.

A nagymamám mindig mesélt egy olyan világról ahol a víz tiszta volt, az emberek boldogan sétálgattak a tiszta levegőn, a gyerekek virágzó mezőkön, és gyönyörű erdőkben játszottak. Kiskoromban mindig arról álmodtam, hogy majd egyszer a barátaimmal együtt elmehetünk egy ilyen helyre, fagylaltot ehetünk, ami a forróságban lehűt, és fürödhetünk egy tóban. Amint mondtam, most már nem létezik ilyesmi. Most már csak a legpénzesebb családok járnak tiszta ruhában, na meg a helytartók.

Ábrándozásomból felocsúdva, leszállok az ágyról és kisétálok a konyhába.

Leülök az asztalhoz, felveszem az újságot és megiszom a kávét, amit Mina készített mielőtt elment. Mintha fahéjat rakott volna bele, huhú éljenek a meglepetések! Honnan szerzett ilyen luxus cuccot? Holnap meg arra kelek, hogy cukor van benne? Ó bár így lenne! Felveszem a rongyos halászruhám és egy újabb döbbenet ér. Mina befoltozta a nadrágomon éktelenkedő hatalmas lyukat. Észre vette, és megvarrta, előtte meg a fahéj… Ez az én nőm! Lehet, hogy születésnapom van?

 A hírekben megint csak a szokásos van. Gyilkosságok, rablás, ja meg hogy a kormány dolgozik egy jobb élet érdekében. Van még egyáltalán olyan, aki beveszi ezt? Rá pillantok az órára, úgy tűnik, megint elkések.

Az apám hajóján dolgozom, három másik fickóval együtt. A szégyenlős legjobb barátommal, Alan-nel, Felix-szel az általános iskolai fizika tanárommal, és apám régi barátjával, a kissé önelégült Chares-szal. Mivel a parton lakom nincs messze a kikötő, úgyhogy gyalog megyek, de ilyenkor meg van annak a veszélye, hogy megtámad egy fellegző.

 A fellegző egy madárszerű lény, ami a part felett pásztázik, magasból lecsap áldozatára, teljes testsúlyával ránehezedik, kitépi a szívét, majd ezek után otthagyja. Azért nevezik így, mert ahhoz képes milyen kegyetlen lény, csodaszép látványt nyújt, ahogy a felhőkön átsiklik hatalmas szárnyaival. Talán ez kárpótolja a prédát, hogy utolsó pillanataiban ilyen dolgot láthat. Azt hiszem, mégis a terepjáróval megyek. Beszállok az autóba, ráadom a gyújtás, aztán a motor elkezd dorombolni, mint egy kiscica. Kitolatok a faházgarázsából, és a homokon elindulok a sontino-i kikötőbe, Minacciaba. Amint oda érek, meglátom a Maremo-t, azt a gyönyörű hajót. Ilyen tiszta hajót ritkán látni most már a kikötőkben amióta szennyezett lett a tenger. Volt hogy kilométereket utaztak, hogy megnézhessék!

Az apám mesélt egy a múltban létező nemzetről, akik az olaszok voltak. Két szenvedélye van, minden létező információ felkutatása, ami ehhez a néphez tartozik és a hajója. Így a hajója a Maremo nevet kapta, ami olaszul annyit tesz „tengerrengés”. Alan a halászhálókat csomózza ki éppen amikor meglátom a mólóról.

-         Jó reggelt buzgómócsing! Kell segítség?

-         Jó reggelt Tarzan. Nem köszönöm. Tudtál tegnap éjjel aludni? Valami vagy valaki egész éjjel üvöltött. Talán, olyan két órát aludtam, hulla fáradt vagyok.

-         Én meg úgy aludtam, mint egy hulla. Szerintem azt sem vettem volna észre, ha az éjszakaközepén elkezdte volna valami szopogatni a lábam. – épp végszóra megjelenik Chares. Olyan 40 körüli, de még szerintem is jól vasalt. Krisztusom miket mondok…

-         Jó reggelt fiúk. – rögtön mögötte jön a leváltott fizika tanár Felix. Ő legalább köszön nem úgy, mint ez a bájgúnár majom!

-         Apád hol van? – kérdezi az előbb említett piperkőc.

-         Valószínűleg épp kikészíti a könyvtárost a sok olasz szóval, amit most tanult. Tegnap átmentem hozzá, végig azokat magolta. Szerintem cseppet megszállott lett.

-         Meg lehet. – azzal elővette a tükrét és anélkül, hogy előre nézett volna elindult a rámpa felé.

Egy óvatlan lépés és már benn is van a vízben. Amennyire komikus a helyzet, annyira ijesztő is. Ha nem segítünk neki, felfalhatja valami, és akkor, oda a munkaerő. Nagy nehezen kihúzzuk az olajos vízből, és úgy néz ki mint aki nyakon öntötték volna a gyászhal nyálával. Fekete, síkos nyálka. Nem is igazán halszerű lény a gyászhal, maximum abban hasonlít a halra, hogy a víz alatt is tud élni, de itt ki is merülnek a hasonlóságok. Nem nagyon tudom hogy nézhet ki, még nem találkoztam vele, csak azt tudom hol élhetnek. Az Nauseanál a tengerparton, és a déli-partnál pedig Marshbayben és környékén, na meg mindenhol, ahol olyan szag van, mint ha meghalt volna valami. Ívesen elkerülöm ezeket a helyeket, és mindenkinek ugyan ez ajánlott. Nem túl veszélyes de a nyála orrfacsaró szagú és nagyon nehezen lehet le mosni. Chares siránkozását csak a hajómotorja nyomta el, amit Felix indított be. Minél távolabb kerülünk a parttól, ipse sopánkodása is lassan abba marad. Végre, elkezdhetünk dolgozni, amikor megérkezünk a pecahelyünkre. Én és Alan leengedjük a hálókat és várunk, ilyenkor nem igazán tehetünk sok mindent. Felix előveszi a kártyákat amiket a múltkor nyert el a kocsmában egy kigyúrt fazontól. Na, azt a helyet is elkerüljük. Megkeveri a paklit, és háromfelé osztja. Chares eltűnt de mivel nem hallottunk sikítást, biztos csak épp sminkel valahol.

-         Drill! Háhá megint én nyertem!

-         Aaron tuti, hogy csalsz! Ha így folytatod minden pénzem elnyered, és akkor mehetek Minahoz kaját kuncsorogni.

-         Elég ingyenélő! Inkább visszaadom minden pénzed, sőt még többet is, de nehogy meg edd a kajámat!

-         Sissignore!

-         Ne mond hogy te is elkezdtél olaszul beszélni. Apám rászoktatott vagy mi?

-         Amikor ott éltem nála mindig ezt kellett mondanom mikor a kapitány kiadott egy parancsot. – Alan meg köszörüli a torkát, és úgy próbál beszélni, mint az apám. Hát, nem megy neki… - „Idefigyelj léhűtőkém! Ha valamit mondok, te azt válaszolod, hogy Sissignore! Ez annyit tesz „Igen uram”. Megértetted?” Én meg csak „Sissignoréztem” neki állandóan.

Kicsit sajnálom Alant. Az öregem néha tényleg nagyon fárasztó ha az első szenvedélye beszédtéma lesz.

Felix csak sóhajtott egyet miközben keverte a kártyákat. Váó igazi szószátyár a fickó mi?

Újra kiosztja, és újra én nyerek. Úgy tűnik jó napom van. Fahéj, bevarrt lyuk, Chares fürdése a tengerben, most meg ez. Ez már kezd furcsa lenni. Tetszelgő menyecskénk előkerült, és úgy tűnik, hogy nagyjából le tudta szedni magáról az olajt, de a haja mostanra már egy „gombóccá” változott.

-         Öreghaver, van egy rossz hírem.

-         M-mi? – fordul felém ijedten Charesika.

-         Tudod… ezen már csak a borotva segíthet. – rendkívül nehezen de vissza tartom a röhögés mikor Chares falfehér arcára nézek. Úgy tűnik Alanék is értik a viccet, mert ők is remegnek a „próbatétel” miatt. – Tudod, úgy hallottam, hogy a kreatív haj vonzza a melegeket. Izé… nem tudom, hogy állsz velük, de én most lépnék a helyedben és nem akkor, amikor már fáj a fenekem…

Chares arca a fehérről, villámgyorsan áttért babarózsaszíre és nagyon úgy tűnik hogy ez miatt nem zavartatja magát, sőt mintha el is pirult volna! Mi a pokol?! Együtt bámuljuk a szende szöszit, és egyszerre húzzuk távolabbra a székeinket.

-         Félre értitek! Nem vagyok olyan!

-         Chares én megértem az ízlésed, de én nekem van egy barátnőm.

-         Én azt hittem, hogy az öregek nem lehetnek homók.

-         Kicsi vagy te még ehhez fiam. – barátságosan megpaskolgatom „pici” Alan fejét.

-         Elég! Fejezzétek be. – döbbenten meredünk mind a hárman Felixre. Most… beszélt? Komolyan? Olyan rég hallottam a hangját hogy már teljesen elfelejtettem hogy milyen. Ilyen mély lenne? Hát nem semmi.

-         Jól van ne nézzetek ilyen bambán, kártyázunk tovább vagy nem? – egyetértően bólogatunk, hogy folytatnánk, így Chares is leül mellénk. Egy, kettő talán három óra is eltelt, azzal hogy leengedtük és felhúztuk a hálókat. Az összes tele volt hallal úgy hogy jó napot zárunk a tengeren. A kikötőbe érve az „új” Chares bepróbálkozott egy-két nőcskénél de úgy tűnik nekik, nem jönnek be a kopasz fickók.

Elhívom Alan-t a kávézóba ahol Mina dolgozik, hogy együtt meglepjük. Mina és Alan régebb óta barátok, és a drágám úgy szereti, mint a testvérét. Beülünk a lerobbant dzsipbe, aztán elindulunk.

Folytatom ha van rá érdeklődő ^^