Csábításból jeles - Egy másik sztori

    Nem ez az igazi nevem, de ti csak hívjatok Mayának. Ez a név akkor ragadt rám, amikor egy varázslatos helyre kerülve megtaláltam az igaz szerelmet. Jó, tudom. Ez elég nyálasan hangzik de ez egy ilyen sztori. Röviden magamról, 165 centiméter magas vagyok, világos-barna hajam van, még nem ettem csigát, és van egy idegesítő öcsém, Max. Az egész úgy kezdődött, hogy a nagynéném egyik este betoppant és közölte velünk, a terveit. El fogok vele költözni. Természetesen nagyot néztünk és azt sem tudtuk mi ezzel a célja pontosan. Hosszas unszolásnak hála anyáék beadták a derekukat, néhány feltétellel el is engedtek.

Első, ha a jegyeim közepesnél rosszabbak lesznek vissza költözöm.

Második – ez apám négyszemközt mondta el - ha a Lily néni megint megpróbálna egy olyan helyre vinni, ahol elkérik a személyimet, hívjam fel őket és akkor majd jönnek megmenteni… Igen… hát ennél furábbakat is csinált. Következő nap már költözködtünk is. Még mindig nem hiszem el, hogy engem meg sem kérdeztek…

A város felé vezető út nagy részén meg sem szólaltunk. Nem nagyon volt kedvem beszélgetni és igazából ötletem sem volt, hogy miről kellene társalognunk. Egyszer csak megszólalt.

- Tudom jól, hogy váratlanul ért ez az egész… de az istenszerelmére 15 vagy! Első éves középiskolás! Én ennyi idős koromban már bejártam fél Európát. Ez lesz az első „kalandod”!- amikor azt mondta, hogy „kalandod” elengedte a kormányt, és a levegőben mutatta az idéző jelet. Szerinte vicces hogy milyen gyorsan a kormányhoz kaptam. – hidd el, rögvest megszereted Armel-t. Kis város, de nagyon barátságos, és a városi középiskolába fogsz járni.

Nem válaszoltam neki. Túl fáradt és elkeseredett voltam bármihez is.

     Akkor ébredtem fel, amikor már annál a háznál parkoltunk, amit attól a naptól kezdve otthonomnak hívok. Kipakoltunk, berendezkedtünk egy kicsit még beszélgettünk utána mind ketten elmentünk aludni. A szobámról csak annyit, hogy egy teljesen átlagos, 15 éves lány szobája … mármint a néném szerint, és szerinte akkor a teljesen rózsaszín, cukor szoba átlagos… Következő nap, reggeli után bepattantunk az autóban és Lily néni elvitt a suliig.

A Gaetan (francia, ejtsd: Gaétan) Középiskola pont olyan, mint a többi. Itt is a tipikus középsulis monarchia uralkodik. Menők, átlagosak és gyíkok. Viszont az én első tanítási napomat hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a középiskolások világtörténetének legrosszabbikja.

Nem csak hogy felborítottam három tanárt, de még az ebédlőben beleöntöttem véletlenül  az egyik sulidíva táskájába a pudingomat –gondolom nem kell elmondanom hogy egy vagyont ért, és úgy tűnik nem hatotta meg az hogy vagy ezerszer bocsánatot kértem – tanítás után már bezárva ültem az iskolagondnok szertárának egy sarkában. Nem püföltem az ajtót, nem kiabáltam, hiszen tudtam hogy negyed kilenckor már senki sincs az iskolában. Térerőnek nyomát sem találtam így úgy döntöttem megvárom a reggelt. Eltelhetett egy akár két óra is amikor találtam egy kis ezüstdobozkát a wcpapír gurigák mögött. Rengeteg fura jel volt rajta, nem igazán tudtam megmondani hogy ezek egyszerű jelképek vagy valamilyen szöveg lehet.

Kinyitottam és a kis szelence mélyéről erős fény tört elő.

***

     Amikor magamhoz tértem egy hatalmas vaskapu előtt találtam magam. A kapu legalább négy méter magas falhoz tartozott. Feltápászkodtam és amint rendesen kitisztult a látásom furcsa hang ütötte meg a fülemet. Boing Boing~ Forgattam a fejemet jobbra-balra és végül meg találtam a hang forrását a talajszinten. Egy nyuszi volt.

- Üdvözöllek a Sweet  Amoris Varázs Akadémián. A nevem Nathaniel és én vagyok az iskola diákönkormányzatának az elnöke. Megkérdezhetem, hogy milyen ügyben érkeztél?

A nyúl… megszólalt. És mellékesen Nathanielnek hívják… Ezt még meg is tudtam volna emészteni, ha csak egyszerűen beszélt volna, de neeem. Amint a mondandója végére ért arany fény lengte körül a kis bézs nyuszit, ami növekedni kezdett. Amikor már a fény magasabb volt nálam eltűnt és A szőke herceg állt előttem, nyuszi fülekben. Aranyszínű fürtjei igéző szemeibe hullottak az ajkai pedig mintha azt mondogatták volna „Csókolj már meg, a fenébe is!”

- Az igazat meg vallva nem igazán tudom, hogy hogyan kerültem ide… azt sem igazán tudom, hogy hol vagyok.

- Azt mondod, nem tudod milyen módon jutottál ide?

- Azt.

- Te egy ember vagy?

- Miféle kérdés ez? Naná, hogy az!

- Hmmm.

- „Hmmm.”?

- Te egy átjáró segítségével jutottál ide az emberek világából, és csak két módon lehet kinyitni egy ilyen átjárót.

- Várj. Én leragadtam az átjárónál. Pontosan mi is ez a hely ahova az „átjáró”- utánozva Lily nénit én is a levegőben mutattam az idéző jelet. – elrepített?

- Hiniromo-ban vagyunk.

- Hini…romo? Azaz?

Nagy levegőt vett, mert tudta, hogy olyan embernek kell mesélni-e aki annyira tudatlan mint egy narancs.

***

Az oldal holnap vagy akár ma frissítve lesz a történet folytatásával már ha érdekel valakit a folytatás ~ :)